Biatorbágy könyvtára több mint 50 éve, 1958 óta működik. Rövid megszakításokkal, de ugyanabban
a régi épületben, amely az 1920-as években római katolikus iskolaként, majd később pártházként
is működött. Sokáig elég mostoha körülmények között végezte az 1 fő tiszteletdíjas könyvtáros
a munkáját. Csak 1977-től dolgozott főállású könyvtáros az intézményben. 1999 óta 2 főállású
könyvtáros dolgozott a könyvtárban. 2008-ban történt könyvtáros váltás, mivel a két korábbi
könyvtáros - Nánási Istvánné és Nánási István - nyugdíjba ment. 2013. áprilisában egy fővel
emelkedett a szakmai dolgozók száma, jelenleg is 3 főállású könyvtáros dolgozik a könyvtárban.
A könyvtár 1981-től előbb mint klubkönyvtár, majd 1992-től a Faluház megépülésével községi
könyvtárként szolgálta ki az olvasni vágyók igényeit. Ekkor vette fel Karikó János népköltő,
Bia község egykori bírája nevét a könyvtár.
A KEZDETEK
Biai olvasó népkör
A napló bejegyzése szerint 1877. április 2-án Sebők József református lelkész indítványára kezdték meg a kör szervezését. A Biai Olvasó Népkör 25. éves jubileumára írt kéziratban a fenti esemény így jelenik meg:
„Sebők József református lelkész 1877. április elején gyűlést hívott össze, s buzdító szavakkal ajánlatta a népiskolai könyvtár felállítását, s ezt oly módon gondolta legcélszerűbben keresztülvihetőnek, ha társas kört alakítunk s hírlapot járatunk s néhány jobb könyvet apránként beszerzünk."
Kevesen buzdultak fel, hisz 5 polgár 5 forintjával indult el az olvasókör. Megrendelték a Magyar Hírlap c. napilapot, de a vasárnapi összejöveteleken nem bővült a tagság, s már-már a megsemmisülés fenyegette a kört. Ekkor határozott lépésre szánta el magát Karikó János. 13 tagot meggyőzve, aláírásuk birtokában és egy ideiglenes szabályzat kidolgozásával saját házában megalakította ideiglenesen az olvasókört.
Az alakuló gyűlésen hozott határozatok értelmében olvasó helyiségnek kibérelték Simon Ferenc házának hátsó, kis szobáját (az éves tagdíjat 1 forintban határozták meg; tisztségviselőnek megválasztották Kankó Jánost (jegyző) és Simon Ferencet (pénz- és könyvtárnok). Olvasóesték időpontjának a csütörtök és vasárnap estéket jelölték ki. Május 10-én volt az első összejövetelük, majd az elfogadottak szerint hetente rendszeresen találkoztak. A tagok létszáma 25 főre emelkedett. Tudomást szereztek arról, hogy megalakulásuk nem törvényes, ezért lépéseket tettek megalakulásuk hivatalossá tételére. Megválasztották elnöknek a kör létrehozását kezdeményező református lelkészt, alelnöknek Botsor Gyula tanítót. Hattagú választmányt hoztak létre, melynek tagjai: Szabó János, Molnár János, Hermán Gábor, Szikra András, id. Harczi János és Szilai János. Elkérték és kevés módosítással elfogadták a töki olvasó népkör szabályzatát, amit felterjesztettek az illetékes helyre. Az alapszabályzat megerősítéséről 1880-ban kapott a kör értesítést.
1877 szeptemberétől tehát hivatalossá vált a kör működése. Ekkor már az olvasó helyiséget naponta használhatták a tagok, a napilap mellé képes hetilapokat is rendeltek és 1 Ft 5O kr tagdíjat fizettek. A következő években az olvasókör 30 fő körüli létszámmal működött. 1879-ben Sebők József halála miatt új elnököt választottak Úrházy Lajos lelkész személyében, aki Karikó szavaival élve „sok jót tett a körrel". A lelkész több éven át saját költségén egy-egy hetilapot járatott az olvasókör számára.
1882-ben Mészáros Dániel házában béreltek szobát, s a rákövetkező évben K. Szabó József házába költözött az olvasó népkör. Itt 1890-ig tevékenykedett a kör, ahol virágzásnak indult, hisz tagsága 40 fő körül mozgott, a tagság mulatságot rendezett a kör javára, két évig dalárdát működtetett. 1887 májusában megünnepelték fennállásuk 10. évfordulóját.
1888-ban Úrházi elköltözésével új elnöke lett a körnek, Dézsi Mihály lelkész. Ettől az évtől kezdve a kör nyilvánosan ünnepelte március nagy ünnepét. 1890-ben ismét költözött a kör, ekkor Szilai János házába kerültek, ahol hét évet töltöttek el. „I892-ben olvasó-népkörünk l0 forintos zászlót csináltatott. A tagok száma ekkor már ötvenre szaporodott, különösen az ifjúság kőzül, körülmény Dézsi M. elnöki jelentése szerint reményt nyújtott arra, hogy a »nemzet virágai« idővel a hazaszeretetnek tettekben nyilvánuló gyümölcseit hozzák..."
A kör gyarapodása a következő években is folytatódott. 1896-ban a tagok létszáma 64 főre, 1897-ben 70 fölé emelkedett. Anyagi megtakarításukat az 1896-ban alakult Biai Hitelszövetkezetbe helyezték el. További megtakarítás végett a kör új helységet bérelt az Egyházközségtől. Az 1897-es költözéssel egyre közelebb kerültek egy szép ideához: „valaha házbirtokot szerezni s ne kelljen ide-oda vándorolni."
S ez az év meghozta a kívánt fordulatot. A kör tudomására jutott, hogy eladó az a Simon-féle ház, amelyben először béreltek szobát. Elhatározták, hogy megveszik a házat. Gyűjtést rendeztek a foglalóra, egyezséget
kötöttek az eladóval, s május 30-án a közgyűlés is megerősítette a vételt.
„Huszonegy évi házbérfizetés után 1898 február elején beállott tavaszias napok alatt hangyamódra sürgölődő férfiakat láttunk e házban kívül és belől. Ingyenes kézi és fuvarmunkákkal szolgáltak a tagok, vetekedve, hogy ki tehessen többet és jobbat? A vett lakást jelentékenyen átalakították. A szoba földje 30 4o centiméterrel leszállítva lett, s a régi kis ablakok helyett két nagyobb ablak készíttetett. Az egyenetlen udvart is egyenessé csináltatott, a kis udvar, kert az udvarhoz csatoltatott, a nádtető kijavíttatott és a kapubálványok odább tétettek, hogy idővel keresztbe építni lehessen: Három évvel később 1901-ben az utcára új kőfal húzatott.
1898. február 20-án lett megnyitva ünnepélyesen tulajdon helyiségünk, s azóta a célra alkalmas udvarunkban tartattak a hazafias ünnepélyek is."
Tizenhárom év után Dézsi Mihály Csákvárra költözött, így az új lelkészt, Barkász Kálmánt választották elnökké. Az új elnök buzgó közbenjárására a földművelésügyi miniszter 173 kötetes könyvtárat és szekrényt adományozott a Biai Olvasó Népkör 25 éves jubileumára. Az 1902-es ünnepségre a tagság is buzgón készült. Négy méterrel meghosszabbították a szobát, s méltó rendezvényt szerveztek a nagy ünnep tiszteletére.
Az olvasó-népkör történetéről jelenleg 1902-ig található forrás a könyvtárban. Karikó János haláláig, I9I0-ig vezetett naplójában biztos találhatók még információk. 1910 után is működött a kör, egészen 1949-ig, melyről az adóívek másolatán kívül nincs dokumentuma a községi könyvtárnak.
Karikó János élete
Karikó János életérõl a költõ unokája, Karikó Erzsébet – az 1992-es könyvtári névadó ünnepségre
állított össze életrajzot. Ebből közlünk egy rövid részletet.
„A népköltő 1851-ben született Karikó Dániel kovácsmester legidősebb gyermekeként. Nagyapja
már 4 éves korában megtanította az eszes gyereket írni, olvasni. Az iskola elvégzése után Boczor
József rektor fiával, Károllyal készült a továbbtanulásra, de János szüleinek szegénysége miatt
ez az út lezáródik. Szüleinek segít az aratásban, napszámba jár. Hogy valamit mégis tanuljon,
könyvkötõ inasnak szegõdik Budára. Ekkor már ismert zsoltárdallamokra 120 éneket írt. 19 évesen
- apja korai halála miatt – családfenntartó lett, gazdálkodott és fuvarozott, továbbá könyvkötéssel
foglalkozott és verseket írt. 1877-ben alakult meg az Olvasókör, melynek haláláig aktív tagja
és jegyzõje volt. 1881-ben a községi választáson õ is bekerült a képviselõ-testületbe,
és esküdtnek is megválasztották.
1884-ben kiadták Võfélyi beszédeit. 1886-ban dalárdát szervezett. 1887-ben kiadták a Vadon virágai
címû verseskötetét. 1889-ben következett a Násznagyi beszédek kiadása.
1890-ben nagy szavazati többséggel bíróvá választották. 1896-ban a megalakuló Hitelszövetkezet
könyvelõjének nevezték ki, és ezt a munkát élete végéig ellátta.
Élete nem merült ki a politizálásban, nem ült a babérokon, hanem végezte munkáját tovább és írta verseit.
1910. április 2-án egy munkás, harcos élet befejezõdött.”
